XIII. kerületi Hivatásos Tűzoltósági parancsnokság
Budapest, Zsinór utca 8-12.

Tűzpróba testközelből a ketrecben

A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság pszichikai kiképzőpályája kimondottan barátságtalan hely. Ám aki tűzoltónak áll, nem kerülheti el a szakmai körökben csak ketrecként emlegetett útvesztőt. A labirintusban vaksötét és áthatolhatatlannak tűnő füst fogadja az embert. A több mint tízkilós felszerelésben, csúszva-tapogatózva különböző feladatokat kell végrehajtani: egy 90 kilós bábu megmentése az egyik ezek közül. A pályán civilek is kipróbálhatják magukat.
Mire vállalkoztam! Itt vagyok több mint tíz kiló málhával a hátamon, egy háromszintes útvesztő kellős közepén, keskeny csövekben kúszok-mászok, létrákon egyensúlyozom, és ráadásként olyan sűrű a füst, hogy a két lépéssel előttem járó társam holmi szellemalaknak tűnik. De most már hiába. Menni kell előre, mert a levegőm egyre fogy. Csak ne lenne ilyen piszkosul meleg!
Megrohantak a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság pszichikai kiképzőpályáján, amit egyébként a XIII. kerületi tűzoltó-parancsnokságon okkal-joggal mindenki úgy emleget: a ketrec. A pálya valóban ketrecek sokaságából áll. Körülbelül kétszer kétméteres elemeket összenyitva, valóságos labirintust alakítottak ki egy tornateremnyi területen. Néhol szabad az út, másutt viszont szűk csöveken, csapó- és csúszóajtókon, illetve keskeny rámpákon, létrákon lehet továbbjutni a kijárat felé – már amennyiben jó nyomon járunk; mert könnyen előfordulhat itt az emberrel, hogy körbe-körbemegy, vagy a kacskaringós út végén egy falba ütközik, s aztán törheti a fejét: vajon hol rontottam el?
A pszichikai tréning célja a leendő tűzoltók felkészítése a szélsőséges helyzetekre. Éppen ezért a feladatuk nem merül ki annyiban, hogy a bejárattól eljutnak a kijárati ajtóig. Először is, a teremben vaksötét van, s a gyakorlat idejére sűrű füsttel töltik föl az egészet. Az egyébként sem túl intim környezet ettől olyan barátságtalanná válik, mint az élőholtak palotája, s erre még ráerősítenek a hangszórókból bejátszott zörejek, nyöszörgések, sírás-rívás és zakatolás.Ilyen körülmények között a ketrecben különféle technikai feladatok és egy bábu felkutatása vár a katasztrófavédelem leendő és jelenlegi munkatársaira. A 90 kilós figurát a már fent vázolt akadályokon át, biztonsággal ki is kell juttatni a labirintusból, s mindeközben a párok nem veszthetik el egymást, és a levegőjüknek legfeljebb a felét használhatják föl.
Csalni lehetetlen. Az irányítóteremben mindig akad egy tapasztalt doyen, aki valahogy átlát a legsűrűbb füstön is – ráadásul a mozgásunkat érzékelők hada figyeli. Hovatovább a pálya szétszedhető, alaprajza ennélfogva örökké változik, így az esetleg kiszivárgott „végigjátszásokban” sem bízhatunk. Ami a fizikai igénybevételt illeti, talán nem túlzás azt mondani: ez egy igazi próbatétel. A tűzoltók teljes felszerelése a súlyos csizmákkal, védőöltözettel, légzőkészülékkel, maszkkal, sisakkal jó húszast dob az emberen. A nadrág és a kabát állítólag lélegző anyagból készült, de ahol az izzadásgátló dezodor csődöt mond, ott ez sem segít túl sokat – a labirintus végére garantáltan a verejtékünkben fogunk tapadni. Idegileg viszont lényegesen megterhelőbb a „túra”. Amikor a légzőkészülék maszkja fölkerül az emberre, egyszerre szűkül be a tudata és a látótere. A szíve a fülében dobog, a készülék pedig valamennyi levegővételnél olyan hangot hallat, hogy attól Darth Vadernek érezheti magát. Bent a füstben aztán, ahol a látótér 30-40 centiméter, a ruhánk mintha fokozná az amúgy is nyomasztó bezártságérzetet.